Utas és holdvilág

(Révai Kiadó, Budapet, 1970, pp. 270-271.)

— by Szerb Antal

„…Eszébe jutott a kis magyar szobrász, akivel a Collegium Hungaricumban ismerkedett meg még Waldheim révén. A szobrász gyalog jött Drezdából Rómába, a Via Flaminán jött be, azon az úton, amelyről gimnazista korában megtanulta, hogy ott vonultak be mindig észak felől a győzelmes idegenek. Azután ide ért fel az első este, a Gianicolora. Megvára, amíg a parkból mindenkit kikergetnek, és bezárják a kaput. Akkor átmászott a falon, és ott aludt egy bokorban, Róma fölött, lábainál a város. Hajnalban felkelt, levetkőzött, és megfürdött az Acqua Paola medencéjében, a klasszikus vizekben.

Így vonul be Rómába egy hódító. A kis szobrászból talán nem lesz semmi, örök éhezés talán a sorsa és ki tudja, mi. És mégis hódító, csak a hadserege hiányzik, „csak a jószerencse, semmi más”. A életútja mégis felfelé menő út, ha el is pusztul felfelé menet … Utunk irányát magunkban hordjuk, és magunkban égnek az örök, sorsjelző csillagok.”