Akiktől sokat várunk: Tóth Imre

(Magyar Út, Budapest, 1970)

— by Juhász László

Nem ide tartozik, de írni kell róla, mert hozzá tartozik az életünkhöz, ismerni mindent, ami érték, ismerni mindent, ami belőlünk szakadt ki. Ami mi vagyunk, ami része az életünknek.
Érték: - ha egy fiatal testvérünk, egy ember, akivel együtt dolgoztunk a rajztábla mellett, akivel együtt vergődtünk az iskolapadban, akivel együtt álmodtuk meg életünk nagy álmát, a - munkát, az előrejutást, a Teremtést - kiszakad közülünk az egyhelyben topogásból és tesz valami nagyot, valami szépet.
Tóth Imréről beszélek, a fiatal, tehetséges magyar szobrászról, aki nemrégiben nyerte az albánok által kiírt nemzetközi szobrászpályázat első díját.
Egy ember, helyesebben egy gyerek elindul a nagy világba. Hosszú, keserves utak maradnak mögötte, nem fél az ismeretlen holnaptól, a bizonytalan messzitől. Végigbarangolja Európát, keresve az életet, a saját életét. Évek látszólagos semmittevése mögött van a keresés, az önmagára találás.
Most mellettem ül. Beszélgetünk. Egyszerű szavak szakadnak fel. Emlékezések. Emlékek. A valóság soha el nem múló képei.
A tegnapból táplálkozó és keservesen egybekapcsolódó ma és holnap valósága.
Érezzük mindketten a nagy Erőt, az Életet.
Csak most kezdődik az igazi munka. Most kell neki valóra váltani mindazt, amiért eddig harcolt és verekedett. Meg fogja tenni. Érzem a munkáján.
Fotókat mutat. Hatalmas, erőteljes lovasszobor. Az Erő, a Hit és akarat szobrát. Pályadíjas munkája. Skander bég, az albánok szabadsághőse.
Nem is lehet másként anyagba formálni. Robosztus, nyers erő. Lendület és akarat. Nézem és lassan őt magát látom benne.
Erő, harc az életért. Harc, - szabadságharc, kifejezés, a mondanivaló szabadságharca ez a szobor. Benne van az a munka, amit élt, benne van a nincstelenségből, a némaságból való szabadulás vágya.
Nincsenek detailok. Ne keresd a szalonok esztétizálását benne.
Nem ötvös cizelláció. Egy fiatal nép, egy fiatalember élete.
Részletek, finomkodások csak utóbb következnek. Kívánom, hogy minél később következzen ez be nála. Igen, a görögök korai életszeretete él benne, életszeretet, ami belső élet, adottság, teremteni akarás.
Vágy a kiteljesedésért.
Evvel és csakis evvel a feladattal kellett neki előre jönni, az ismeretlenség sűrű tömegéből. Érzem benne a győztes szabadságharcok igéretét, erejét. Nem bukhat el ez a fiatal művész, kell hogy áttörjön minden további nehézséget, mert kifejezője ő a mi fiatal életünknek.
Testvérünk Ő, harcos, keménykezű embere a múltnak, hitében erős és ezt mindig kihangsúlyozó református magyar ember, dolgozó, teremtő erő. Hiszünk benne és szeretjük. Közülünk került előre és közöttünk is marad. A mi életünket keresi és fejezi ki a művészet síkján.
Szeretném, ha megértené, megérezné a felé hajló szeretetet és szeretném, ha ez a szeretet segítené Őt tovább előre - érezze, hogy nincs egyedül.
A mi köszöntésünkkel, a fiatalok köszönésével mondok neki búcsút:

  • Jó munkát!