Egy magyar parasztfiú meghódítja Rómát

(H. D., Falusi Vasárnap, 16 November, 1958)

— by H. D.

Ha az utas kilép a római Termini pályaudvarról és tekintete a fahomlokzatra siklik, impozáns alumínium domborművet láthat ott. Alkotója magyar művész, Tót Imre. Ha valaki elsétál a római Erdészeti Minisztérium előtt, megcsodálhatja annak bronzkapuit. Ugyanitt látható az erdészet munkáját ábrázoló remekbe készült bronz fríz ís. E művészi munkák alkotója ugyancsak a mi Tót Imrénk. Még ma is emlegetik Rómában, hogy az olasz kommunista párt egyik választási agitációját milyen ötletesen segítette egy magyar származású szobrászművész —Tót Imre. Amikor már elfogyott a plakátanyag és különben is tilos volt a plakátragasztás, Róma főútvonalain egy guruló önfestékező talyiga futott végig és az úttestekre festette a kommunista párt jelszavait. Ezt a kerekes szerkezetet Guttuso-val, a hírneves olasz festővel összefogva Tót Imre szerkesztette, — az olasz kommunista párt tagja. Mert a magyar parasztfiú nemcsak művészi rangot vívott ki magának Rómában, hanem részt vesz az ottani kommunista párt harcaiban is. Nézzük meg közelebbről Tót Imre életsorsát, megérdemli érdeklődésünket, hiszen Olaszországban már tucatnyi könyvet írtak művészetéről Csurgón született földmíves szülőktől 1909-ben. Itáliában Amerigo Tot-nak hívják, de Rómában kiadott önéletrajzában büszkén vallja magát magyar paraszti származásúnak. Nem volt könnyű az élete, míg művészetét elismerték, — de harcok árán megvetette lábát a kéklő Olaszhon földjén. Tóth Imre Budapesten tanult, az Iparművészeti Főiskolán, a grafikus tanszakon. Mint főiskolai hallgató a Horthy-rendszer idejében részt vett a munkásmozgalomban, de csakhamar menekülnie kellett illegális tevékenysége miatt. Németországba került. Itt rusztikus fametszeteket készít és politikai rajzai mellett kezd szobrászattal is foglalkozni. Amikor Hitler uralomra jutott, Tót Imrének el kellett hagynia Németországot is és ekkor telepedett le Rómában. Első időben nagy nehézségek között tartja fenn magát, de keménykötésű legény, állja a sarat. Idegeneket kalauzol Róma nevezetességei között, — idegenvezetésből él. Talán jobban mint sok római bennszülött, lebilincselő előadásokban mutat rá az antik Róma szépségeire. Közben tanul és egyre gazdagodik művészi ereje, Azután otthonra talál Róma egyik öreg házában és itt rendezi be műtermét. Megállapodott és lázas alkotásba kezdett. Számos művészi munkája közül sókat láthatunk Rómában, de a világ különböző városaiban is. Híres alkotása az Északamerikai Egyesült Államokban levő Dallas zsinagógája előtt álló bronz mártír emlékmű, melyet a fasiszta barbárság zsidó áldozatainak emlékére emeltek. Tót Imre mint grafikus indult el életpályáján, a grafika volt első művészi megmozdulása és már mint szobrászművész, e művészethez sem maradt hűtlen. Róma több középületében és egyebütt is láthatni csodálatos harmóniájú szürke-fehér sgraffittoit. Az egykori csurgói magyar parasztfiú művészetét a nagy francia békeharcos, Picasso is nagyra értékeli és Tót Imrét barátjául fogadta. Olaszországban az egyik legnagyobb kitüntetés a római művészeti díj, Tót Imre ezt is elnyerte. Ünnepelt és el-smert művészről emlékeztünk meg, aki harcos élete árán jutott el a sikerig. Csurgótól Rómáig ívelt ez a pálya és a művész alkotómunkájával barátokat szerzett szülőhazájának. A magyar nép viszont megbecsüli mindazokat, — így Tót Imrét is — akik a világ különböző tájain alkotó munkájukkal gyarapítják az egyetemes emberi kultúrát, műveikkel hozzájárulnak ahhoz, hogy szebbé tegyég embertársaik életét.