Amerigo Tot művei Szegeden

(POLNER ZOLTÁN, Csongrád megyei Hírlap, XIV. évfolyam, 293. szám, Szeged, 18 December, 1969, p. 8.)

— by POLNER ZOLTÁN

Sikeres hazai tárlatok után tegnap délután kiállítás nyílt a fejércsurgói Tóth Imre —Amerigo Tot világhírű szobrászművész alkotásaiból a szegedi Móra Ferenc Múzeum képtárában. A kiállítás megnyitásán megjelent Czéh József, a Kiállítási Intézmények igazgatója és Forgó Pál, a megyei pártbizottság munkatársa.
Megnyitó beszédében dr. Dömötör János, a Tornyai János Múzeum igazgatója mindenekelőtt kimentette a művészt, aki jelezte ugyan érkezését, de jelenleg még Amerikában tartózkodik, és a Kennedy-emlékrnü kivitelezéséről tárgyal a családdal. Ezt követően nagy vonalakban ismertette a művész eddigi életútját és egyes korszakainak legjelentősebb alkotásait elemezte sokoldalúan.
A hagyományos szerkezeti megoldásoktól a legmodernebb formákig ívelő művészi pálya eredményei között olyan alkotások találhatók, mint a Salome, Judit, vagy mint az ezeknek válaszlgató hatalmas térkompozíciók, az "Őfelsége a kilowatt", „A föld füle", a Makrokozmosz-mikrokozmosz.
Hagyomány és modernség, dinamizmus és modernség. Ez Amerigo Tot szobrainak legfőbb jellemzője és erénye. Ugy gondolom, modernsége világhírűvé, gondolatisága, közérthetősége pedig egyetemes, nagy művésszé avatja újra és újra őt.
És végül hadd szóljunk a Komarov emlékére című kompozíciójáról, amely a kiállítás egyik legmegrendítőbb alkotása. A vasszerkezetből kimagasló kéz, az anyag — az otromba vas és a búcsút intő kéz — megrázó vallomása és drámkai kifejeződése.
Különleges formájú szobraiból sugárzik az életszeretet, a gondolatiság és az az ötlet, amely minden művének kijelöli helyét a megfogalmazás és a megoldás arányaiban. Egyaránt biztosan bánik a fával, bronzzal, vassal és az Aretino-illusztrációk azt bizonyítják, hogy a tussal is. Amerigo Tot kiállítása felejthetetlen élmény!